A legnagyobb mumus

Minden jellegű tevékenységnél a vállalatok esetében megvan az a mumus, amit utálnak, amivel egyszerűen nem akarnak foglalkozni, mert nem veszik észre, hogy egyetlen egy dologgal már ki is húznák az oroszlán méregfogát minden esetben, hogy ha erre a tevékenységre megfelelő szakmai kompetenciával, tapasztalattal és tudással rendelkező szakértő csapatot foglalkoztatnának külső partnerként, hiszen ebben az esetben, ha jó a csapat és a szolgáltatásuk, akkor bizony szinte semmilyen komolyabb erőfeszítést nem kellene tenni annak érdekében, hogy a feladatok megoldást találjanak.

Az építőipar területén persze az egyik legnagyobb ilyen feladatkör a munkavédelem feladatköre, amit persze több szempont miatt meg is értek. Egyrészt hihetetlen sok jogszabály, szabály övezi ezt a témakört, amiben bizony nagyon nagy tapasztalat szükséges ahhoz, hogy ténylegesen hiba nélkül, egy megfelelő védelemmel biztosító munkavédelmi rendszert lehessen kiépíteni, másrészt pedig hihetetlen nagy veszteségekkel és problémákkal jár, hogy ha egy-egy nagy baleset történik. Persze egy jó rendszer ettől véd, de valójában akkor derül mindig ki, hogy mennyire jók a szakemberek és az általuk kialakított rendszer, amikor egy nagyobb problémától vagy balesettől megvédi nem csak a vállalkozót, hanem a munkavállalót magát is egyben.

Én ár évek óta az activesafety csapatával dolgozok együtt, és azt kell mondjam, hogy bár az előző brigád sem mutatott rossz teljesítményt, de érezhető a különbség, hogy a jelenlegi csapat sokkal könnyedebben és jobban teljesíti a feladatokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, akik kevés energiaráfordítással, biztos és maradéktalan védelmet biztosító munkavédelmet szeretnének a magukénak tudni. Biztos vagyok benne, hogy aki velük szerződik le és dolgozik együtt, nem csak hogy bírságtól nem kell hogy tartson, de nagyon balesetek és veszteségek kialakulásától sem, hiszen tökéletes rendszereket építenek ki.